top of page

Miért pont a Festal?

"Azt mondják, mindenki a maga lovát dícséri- hát megvallom, én a lovak helyett inkább a lóerőket kedvelem. A Festalért meg rajongok. Nekem a Festal több,mint munkahely, több,mint megélhetés, a Festal számomra szenvedély, kihívás, önmegvalósítás. Küzdelem sikerrel de néha fájdalommal, lélekkel és örömmel. Az eltelt 5 év alatt leporoltuk, felvarrtuk,megszépítettük és egy kicsit újra álmodtuk. A Festal az én álmom, néha rémálom de legtöbbször vágyálom . És ha a sors engedi, tovább álmodom. Mert a legszegényebb az, akinek álmai sincsenek. Így túl az 50 en , többszörös apaként és nagyapaként sok mindent elértem, elégedett ember vagyok. Nem a pénz hanem a siker motivál. És ha eljössz hozzánk, megérzed, miért is írom le mindezt."

- Bagi Zoltán, tulajdonos

Milyen szempontok alapján érdemes esküvői helyszínt választani

 

Egy esküvő megszervezése nem könnyű feladat és a rutintalanságból fakadó tévedések sokszor a rendezvény hangulatára vagy a pénztárcára is kedvezőtlen hatással lehetnek.

 

Segítségül néhány szempont, amit mindenképp érdemes figyelembe venni

 

A kiválasztott helyszín megközelíthetősége, távolsága a meghívott vendégek lakhelyének figyelembevételével. 

A mai üzemanyagárak mellett érdemes viszonylag közeli helyszínt keresni mert a nagy távolság a vendégek egy részének elvesztését is okozhatja vagy ha el is jönnek szállást kell keresniük, ami már nem biztos, hogy belefér az anyagi kereteikbe.

Azt az összeget, amit az ifjú pár életkezdéséhez szántak vagy annak egy részét lehet, hogy az utazásra, szállásra költik így a valós vagy képzeletbeli kalapba kevesebb kerül.

 

Parkolási lehetőségek

Érdemes olyan helyszínt választani, ahol a parkolás megoldott, ingyenes, nem korlátozott és a rendezvény helyszínéhez közel esik így kiöltözve, magassarkú cipőben nem kell hosszú sétát tenni, illetve nem kell a parkolási díjjal sem foglalkozni

 

Egyedi helyszín 

Egy esküvő meghatározó része a környezet. Van, aki a vizek, van aki a hegyek megszállottja, van aki az extrém külsőségeket keresi és van aki beéri egy fedett teremmel.

Az egyediség a személyünk része is hisz szeretünk mások és másként lenni, szeretjük önmagunkat, ízlésünket, világnézetünket és a bennünk rejlő gondolatiságot kifejezni. Az egyéniség mindig keresi az utat az egyediséghez.

 

Ár / érték arányok

Ez meglehetősen szubjektív szempont hisz mindenkinek mások a lehetőségei és persze az igényei is. Gyakran szembesülünk magasra tolt elképzelésekkel, 120-150 fős képzeletbeli vendégsereggel és ehhez irreálisan alacsonyra szabott pénzügyi lehetőségekkel. De igaz a fordítottja is, minden mindegy csak nagyot szóljon, felejthetetlen legyen.

Egy esküvő hangulatát, felejthetetlenségét megkérdőjelezhetően határozza meg a milliós dekor, a túlárazott de középszerű ételek, az elrugaszkodottan drága szolgáltatók, és sorolhatnám.

Fontos szempont a minőségi, megbízható helyszín, a hiteles szerződés, a múlt és a referenciák, de nagyon fontos a vendéglátó személyébe vetett bizalom.

Van e árgarancia, mennyi a foglaló, van e ütemezett fizetés, milyen fizetési módok léteznek stb, vannak e utólagosan említett költségek vagy minden egyértelmű és előre tervezhető.

Hogy miért is ajánlom a Festalt ?

Mert korrekt, megbízható, tisztességes  és egyedi

Évi közel 100 esküvő - talán nem véletlen bíznak meg ennyien bennünk. A  Festal nem étterem, hanem egyedi adottságokkal és különleges eleganciával megáldott hely.

 

A természetes tó a teknősökkel, halakkal , az esti sötétséget oldó játékos fényeivel, a mediterrán hangulatú virágzó leanderekkel és citrusokkal , a háttérben illatozó levendulákkal tökéletes és méltó színhelye egy esküvőnek.

3 különböző méretű és hangulatú terem kisebb és nagyobb esküvők számára. A párhuzamosan futó esküvők se térben se hangban nem zavarják egymást, a násznép nem találkozik egymással.

 A külsőségeken túl : igényes és minőségi anyagokkal dolgozó konyha készít akár egyénre szabott ételeket, és persze érkezéstől a távozásig mosolygós felszolgálók segítenek, sürögnek-forognak.  

Nálunk nincsenek kisbetűs bekezdések, rejtett költségek, minden előre tervezhető. 

Gyere el, nézz körbe és álmodd meg a nagy napod nálunk és velünk!

Egyeztetett időpontban várunk szeretettel, leginkább hétköznap hisz az nyugisabb.  Ha kedved van bepillantást nyerhetsz egy aznapi esküvő előkészületébe, a helyszíni szertartás menetébe, hangulatába, szóval egyfajta nyílt napként segítünk a döntésed meghozatalában.

Helyszíni szertartás

A tóparti környezet igazán vonzó a helyszíni szertartások megrendezésére és egyben örök élmény is a bezárt, sokszor hangulattalan, monoton házasságkötő teremmel szemben.

 

  • Az érdi anyakönyvi hivatallal Nektek kell a kapcsolatot felvenni, egyeztetni  ( 06 23 522 303 -as számon elérhetőek ).

  • A helyszíni szertartáshoz a helyszínt 60 000 ft ellenében biztosítjuk. Ezért az összegért a kültéri szertartáshoz boldogság kaput, székszoknyázott székeket (max 9 db), szatén szalagokat, masnikat, dekorált, kasírozott asztalt, futó szőnyeget és álló mikrofont biztosítunk.

  • A szertartáshoz a kihangosítás a zenei szolgáltató ( dj, zenész ) feladata.

  • A násznépet a szertartás idején naptól és esőtől védett teraszon ültetjük le, ahonnan jól látható és hallható az ifjú pár egybekelése.

 

Esetleges rossz idő esetén a szertartást az adott esküvőhöz tartozó teremben lehet megtartani- a terasz és a pavilon egyaránt fedett. 

IMG_1515.JPEG
groom-putting-ring-bride-s-finger.jpg

Szállás lehetőség

A Festalhoz tartozó kétszintes lakás összesen 14-16 fő elszállásolására alkalmas.

A lakás általános állapotú, felújított de nem szálloda, ennek megfelelően az ár is jelképes

Ágyneműt, tisztálkodási eszközt biztosítunk, törülközőt nem

A lakás az esküvő napján 14 órától foglalható és másnap 11 óráig lehet ott tartózkodni

Az alsó szint kb 40 nm egylégterű, hozzá wc, zuhanyzó - minimum 8 fő számára biztosít szállás lehetőséget.

A felső szinten 2 db 4 ágyas szoba és egy fürdőszoba található.

A lakás szintenként vagy teljes egészében is bérelhető.

Teljes lakás 50.000Ft vagy 5000Ft/Fő.

white-comfortable-pillow-bed-decoration-interior.jpg

ESKÜVŐI  MENÜ AJÁNLAT

Az esküvői szerződés vis majorral köttetik azaz ha törvényi korlátozás avagy tiltás lép életbe akkor a foglaló teljes egészében visszafizetésre kerül 8 napon belül utalással avagy készpénzben.

Segítségül javasolnék  néhány népszerű és közkedvelt menüsort, ami támpont lehet az esküvői menü összeállításakor számotokra.

Ami fontos, már-már kötelező, hisz ez a Ti esküvőtök és ez a nap rólatok szól- legyetek aktívak és bátran válogassatok, cseréljetek ki ételeket, kérjétek a kedvenceiteket, akár újakat, vagy ha minden mindegy akkor sincs félni valótok, hiszen   minden menüsor ár-érték arányos és igényesen elkészített.

Nem feledkezünk meg a vegákról, a vegánokról, és a laktóz -, glutén érzékenyekről sem. Nekik külön készülnek ételek, felár nélkül természetesen.

 

Ételek felszolgálása történhet 2, illetve 3 személyes tálakon, vagy büféasztalos kínálattal.

ESKÜVŐI SZERZŐDÉS LETÖLTÉSE:

2024 évi áraink - felnőtt főre kalkulálva árgaranciával  (2023 június 15. utáni szerződésekre)

 

HAGYOMÁNYOS  FALUSI  TÁL


FŐMENÜ

  • Újházi húsleves egy éjen át főzve hússal, zöldséggel, tésztával

  • Panko morzsában sütött csirkemell 

  •  Fokhagymás cigánypecsenye kakastaréjjal

  • Rántott zöldség

  • Rántott sajt 

  • Vajas - petrezselymes főtt burgonya

  • Párolt színes rizs

  • Julika néni házi vegyes savanyúságai

ÉJFÉLI MENÜ

  • Megmaradt sültek visszatálalása,

illetve

  • Töltött káposzta tejföllel locsolva

A menüsor ára: 10.900 ft/ fő

A menü sor ára éjféli menü nélkül: 10.000 ft/fő

3 éves korig ingyenes, 4-12 éves kor közt 50 %-os áron

99 éves kor felett szintén ingyenes

 

 

HAGYOMÁNYOS ÉRDI  TÁL

 

FŐMENÜ

  • Újházi húsleves egy éjen át főzve hússal,zöldségekkel,tésztával

  • Sajttal sonkával töltött borda, rántva

  • Töltött csirkecombok pirosra sütve

  • Rántott sajt variációk (trappista, camembert, fekete cheddar)

  • Vajas burgonya, párolt rizs, párolt zöldségek

  • Házi vegyes savanyúságok

  • Éjfélkor töltött káposzta tejföllel locsolva

A menüsor ára: 11.800 ft/fő

 

KICSIT MÁSKÉNT TÁL

( ne félj elszakadni a múlt század megszokott ételeitől )

 

  •   Tárkonyos csirkeragu leves a kert javaival

  •   Békebeli sonkával és füstölt gomolyával töltött csirkemell / borda magvas bundában  sütve

  •   Csirkemell érmék mozzarellával és paradicsommal sütve

  •   Kakukkfüves vargányával töltött sertésborda konyakos barnamártással

  •   Vajas burgonya, párolt rizs zöldségekkel keverve

  •   Házi savanyúságok Julika néni által készítve

  •   Éjfélkor sörrel sült ropogós csülök pecsenyés burgonyával

 

A menüsor ára: 12.500 ft/fő

 

KICSIT BÁTRABBAN


FŐMENÜ

  • Citromos-tárkonyos vadragu leves burgonya gombóccal

  • Ropogós kacsacomb narancsos barnamártással

  • Feketeerdei sonkába göngyölt csirkemell

  • Szezámos bundában sült karaj

  • Vajas burgonya

  • Tavaszi színes rizs

  • Bazsalikomos párolt zöldségek

  • Házi savanyúságok

ÉJFÉLI MENÜ

  • Megmaradt sültek tálalása

  • Vörösboros marhapörkölt vajas házi galuskával

  • Töltött káposzta tejföllel gazdagon

  • házi bagett és kenyér

A menüsor ára: 14.500 ft/fő

A menü sor ára éjféli menü nélkül: 13.200 ft/fő

 

VAGÁNY MENÜ

 

  • Egy éjen át főtt húsleves 

  • Vaslapon sült csirkemell füstölt gomolyával, szárított paradicsommal és ruccolával

  • Camemberttel, aszalt szilvával töltött karaj rántva

  • Panko morzsában sütött borjú karaj

  • Vajas burgonya, jázminrizs, kakukkfüves sült zöldségek

  • Házi savanyúságok

 A menüsor ára: 12.800 ft/fő

EXCLUSIVE


FŐMENÜ

  • Kacsamáj terrine színes salátákkal, fügés balzsamecettel

  • Fácán és gyöngytyúk találkozása a fazékban vele főtt zöldségekkel és hússal

  • Vargányával töltött borda konyakos barnamártással

  • Ropogós kacsacombok

  • Serrano sonkába göngyölt csirkemell fetával, olajbogyóval és sült paprikával töltve

  • Citromos- vajas steak burgonya

  • Színes rizs ( vadrizzsel és vörös rizzsel keverten )

  • Száras koktélparadicsom és bébizöldség grillezve

  • Roppanós színes saláták rokfortos dresszinggel

  • Cézáros római saláta parmezán forgáccsal

  • Házi savanyúságok ( kovászos uborka, pepperóni, csalamádé )

ÉJFÉLI MENÜ

  • Borókás vadpörkölt juhtúrós galuskával

  • Fokhagymás malacsült pezsgős káposztával és burgonyával

  • Helyben sült bagett

 

A menüsor ára: 17.000 ft/fő

 A menü sor ára éjféli menü nélkül:15.500 ft/fő

 Ételeink elkészítéséhez kizárólag friss alapanyagokat használunk, fagyasztásból csak  a jégkockát

 

Vega és vegán vendégeink számára tofu, szejtán, bulgur, kuszkusz, csicseriborsó színesíti a kínálatot.

Laktózérzékeny vendégeinknek az ételeket laktózmenetes változatban készítjük el.

Gluténérzékeny vendégeink ételeit külön edényzetben készítjük el és külön is tálaljuk.

A menüsort Ti magatok is összeállíthatjátok, nem kell az általam elkészített menükhöz ragaszkodni, hisz ez csak segítség azoknak, akik nem annyira jártasak a gasztronómiában. Sokan kedvelik a pörkölteket ami beilleszthető a menüsorba, legyen az egy rókagombával bolondított sertéspofa avagy egy vargányás vörösboros marhalábszár pörkölt netán egy fokhagymás harcsapaprikás.

A különlegesebb menüsorokhoz javaslom a liba vagy kacsamájat akár töltelékként, akár raguként, a rántott tőkehalat, az egyedibb köreteket ( bulgur, gratenek stb )

Igény szerint vállaljuk sós aprósütemények, édes sütemények elkészítését.

Sós sütemények (tejfölös sajtos apró pogácsa, magvas aprópogácsa, köményes sósrúd):

4200Ft/kg 

Édes sütemények (mini isler, mini lekváros linzer, szilvás és mákos hókifli, csokis néró, kókuszgolyó,  marcipántekercs ) 

5000Ft/ kg

Italcsomagok

Ezt minden esetben közös egyeztetés után döntjük el a vendéggel együtt, felmérve, hogy az esküvő jellege, időtartama és a vendégek fogyasztási szokásai alapján mi a leggazdaságosabb variáció.  Leggyakrabban a korlátlan italfogyasztást tartalmazó csomagunkat választják, ami 10 órás időtartamra szól.

Korlátlan italcsomag esetén a várakozási idő lecsökkentése végett a rendezvény kezdetekor már hűtött italokat helyezünk ki az asztalokra. A 10 órás időkeret lejárta után a megrendelt italokat kiszámlázzuk.

Az italcsomag választásának másik módja hogy fogyasztás alapon számolunk el- ez abban az esetben gazdaságos ha úgy ítélik meg ,hogy nem lesz számottevő fogyasztás, kevesen vagy keveset isznak.  Ez esetben is van mód a korlátlan csomag megvásárlására alkoholmentes változatban vagy rövidebb időtartamra.

IMG_9712.HEIC

A korlátlan italcsomag tartalma:

  • Házi citrusos limonádé citrommal,naranccsal,lime-mal 

  • Rostos üdítők, narancs, alma, őszibarack

  • Pepsi teljes kínálata ( Pepsi Cola, Pepsi Max, Canada Dry, Schweppes termékek stb..)

  • Szénsavas és mentes víz

  • Csapolt sör (Dreher , üveges alkoholmentes Dreher24)

  • 3 féle bor  ( rosé, fehér és vörös )

       

  • Törley pezsgők ( félszáraz, édes, alkoholmentes )

  • Kávé ( espresso, hosszúkávé, tejeskávé ) - kávéink Lavazza kávéból készülnek

A korlátlan alkoholos italcsomagok árai:

  • 6.800 ft/fő | Gyerek ár: 3.900 ft/fő ( 10 órás időtartamra szól )

  • 6.200 ft/fő | Gyerek ár: 3.600 ft/fő ( 8 órás időtartamra szól )

  • 6.000 ft/fő | Gyerek ár: 3.100 ft/fő ( 6 órás időtartamra szól )

  • 5.200 ft/fő | Gyerek ár: 2.600 ft/fő ( 4 órás időtartamra szól )

    

     Esetleg egy koktél csomag? 30 db koktél 45 000 Ft (Mojito, Gin-A, Epres orgazmus)

Korlátlan italcsomag lehet alkoholmentes összeállításban is.

  Ez esetben az alkoholokat a helyszínen kell megvásárolni.

 

  *4800ft/fő ( 10 órás időtartamra szól)

  *4400ft/fő ( 8 órás időtartamra szól)

  *4000ft/fő ( 6 órás időtartamra szól)

  *3600ft/fő ( 4 órás időtartamra szól)

A korlátlan italcsomag választása esetén a röviditalokat a pár korlátlan mennyiségben hozhatja a rendezvény idejére éttermünkbe. Erre külön díjat nem számolunk fel. Hűtjük és felszolgáljuk egyben.

Amennyiben nem szeretnél a röviditalok beszerzésével, tárolásával foglalkozni , aggaszt, hogy mi lesz ha túl sokat veszel, mit fogsz kezdeni a megmaradt italokkal ez esetben egy igazán praktikus megoldást kínálunk kedvező áron 11 000 ft/ liter áron

A kínálatunkban Finlandia és Absolute vodka, Johnny walker és Ballantines whiskey, Tequila és Jagermeister

A rendezvényre behozott italok eredetéért a Megrendelő felel. A Megrendelő által hozott és megmaradt italokat a rendezvény végeztével el kell vinni a helyszínről.

 

Az árajánlat a szervízdíjat nem tartalmazza. (10%)

TEREMBÉRLETI DÍJ:      50 főig 60 000 ft, 50fő felett  100.000 Ft.

A terembérleti díj  10 órás időtartamig érvényes, utána minden megkezdett óra 40 000 ft

Ingyenes szolgáltatások a Festal étterem és Rendezvényházban

  • Nincs hűtési díj

  • Nincs csomagolási díj

  • Édes- és sós sütemények hozhatóak ( az esemény napján 10:00-tól tudjuk tároljuk, majd felszolgálni őket )

  • Fény- és hangulati elemek a tavon

  • Projektor, vászon

 Termeink klimatizáltak illetve nagy teljesítményű ventillátorok segítik a hőség elviselését.

Amit mindenképp fontos tudni rólunk - a Festal szigorúan betartja és betartatja a zajvédelemmel kapcsolatos előírásokat és ezt szerződésbe is foglalja. Így biztosítja a környéken élők nyugalmát.

Szolgáltatóink

 A Festal minőségi szolgáltatókkal áll kapcsolatban.

Amennyiben még nincs fotósod, dekorosod, ceremónia mestered, szertartás vezetőd, DJ-d, akkor kérd a bemutatkozó anyagukat, referencia munkáikat , amit emailben küldünk el hozzátok hozzávetőleges árajánlattal kiegészítve.

Szolgáltatóink kedvező áron, színvonalas munkával állnak a rendelkezésetekre.

Ceremóniamester: Nagy Zalán 06 70 408 3939

Cukrász: Bagi Izabella 06 20 262 7045

Dekoratőr: Marosvölgyi Eszter 06 70 619 8316

Dj: Bús Laci  06 20 933 37 56

Dj: Tárnoki Dóra: 06 20 917 3143

Fotós: Palotás Péter 06 20 417 2990

Szertartásvezető: Feir Krisztina 06 70 570 0748

IMG_1515.JPEG
CCEDC5F0-9094-4C48-B183-0001FD205CFD.jpeg
bottom of page